#Windisch László

Már a NAV-ot is bevonták a
 

Már a NAV-ot is bevonták a "guruló dollárok" ügyébe

Tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – erre hivatkozva közölte hétfőn, az Országgyűlés gazdasági bizottságának az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt, hogy nem lesz kész időben az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölőszervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést.

hvg.hu hvg.hu















Windisch: Tarsolynak vége
 

Windisch: Tarsolynak vége

Tarsoly Csabának befellegzett az üzleti életben – ismerte el a Figyelőnek adott interjúban Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A felügyelet felelősségével kapcsolatban úgy látja, „sikerült fölkapcsolni a lámpát egy addig sötét szobában”. Matolcsy és Varga között szerinte nincs konfliktus, persze nem is értenek mindenben egyet.

hvg.hu hvg.hu

16 bankot perelt be az MNB
 

16 bankot perelt be az MNB

A pénzügyi intézmények nem tettek eleget az elszámoltatási törvények, ezért nyújtott be keresetet ellenük a jegybank – mondta az MNB alelnöke egy interjúban.

MTI MTI

Közelről vizsgálták, mégsem kapták el az ügyeskedő Quaestort
 

Közelről vizsgálták, mégsem kapták el az ügyeskedő Quaestort

A nagy lebuktató szerepében tetszelgő Magyar Nemzeti Bank az elmúlt pár hónapban többször is kapcsolatba került a Quaestor-csoporttal, engedélyt adtak a 70 milliárdos kötvényprogramjukra, egy bank megvásárlására, ellenőrizték is a brókercégüket, mégsem gáncsolták el a most bebukott vállalkozást. A Fidesz új kommunikációs hadjáratba kezdett, megnéztük, mi igaz abból, amit Rogán Antal állít.

Baksa Roland - Máriás Leonárd Baksa Roland - Máriás Leonárd

Hatalmas fiktív ügyleteket gyanít a jegybank a Quaestornál
 

Hatalmas fiktív ügyleteket gyanít a jegybank a Quaestornál

A Buda-Cashnél és a Quaestornál az informatikai rendszerek meghamisításával, a Hungária Értékpapírnál kockás füzetes módszerrel ment a csalás a jegybank gyanúja szerint. A Buda-Cashnél és a Hungáriánál hozzányúltak az ügyfelek értékpapírjaihoz és pénzéhez, a Quaestornál az eladott kötvényekből lett a baj. A jegybank szerint a Quaestornál engedély nélkül 150 milliárd forintos kötvényt bocsáthatott ki az engedéllyel szerzett 60 milliárdon felül.

hvg.hu hvg.hu